STADLER MIHÁLY RT2013.07.29. 20:21, yoleeka
A Magyar kerékpárgyártás történelmének szövevényes útvesztőjében nem könnyű eligazodni, sajnos kevés írásos anyag maradt fenn az utókor számára, ami kellő alapot szolgáltatna a további kutatásokhoz. Így nem marad más, mint, hogy az apró részletekből építkezve, és sokszor hónapokat éveket várva egy-egy információra rakjuk össze a múltat.
Szerencsére az egyre nagyobb létszámú veteránkerékpáros társadalomnak és segítőkészségének, mindig kerülnek elő újabb hasznos információk. Így volt ez jelen helyzetben is.
A Stadler kerékpárokról és az Rt működéséről keveset tudunk. Ami bizonyos, hogy budapesti székhelyű vállalat volt, és eddigi ismereteink alapján két kerékpár típust gyártott és forgalmazott. Az egyik ilyen típus volt a TIGRIS a másik pedig a HUNOR.
Alkatrészeiket, kerékpárjaikat ST monogram jelöléssel látták el, ezzel is utalva készítőjükre. Sokszor a kerékpár típusokat különleges jelölésekkel, motívumokkal vértezték fel. Ilyen volt például, a Stadler Rt. Tigris kerékpár típusának első homlokcső muffozása és a villafej kialakítása. Mindkét esetben a Tigris karmainak nyomát mintázó jelölést használták.
RÉGI IDŐK BICAJA: CINELLI PÁLYATANDEM 19682013.07.26. 11:36, Írta: HBalage, RevoMag
Mostani bemutatónk alanya meglehetősen különleges: nem elég, hogy tandem, még mindennek tetejébe pályabringa is. Emellett pedig nem kisebb nevű gyár falai között született, mint a legendás milánói Cinelli. A Millenárison hajdan nagy csatákat megélt, egykoron a mexikóvárosi olimpiát is megjárt gépet a tandemek repülőversenyszámának a világversenyek programjáról való száműzése kényszerítette nyugdíjba. A közel negyvenéves masina azonban szorgos kezek munkájának köszönhetően mostanság ismét eredeti pompájában ragyog.
A magyar pályakerékpárosok mindig is jó esélyekkel indultak a tandem repülőversenyben. Éppen ezért aránylag sok pályatandem volt használatban a Millenárison, szám szerint nyolc darab. Ezek közül hat példány Legnano típusú volt, és annak a kerékpár-beszerzésnek a részét képezte, amely keretében közel száz darab pályabringával lett gazdagabb az ötvenes évek derekán a hazai kerékpársport.
A Legnano pályatandemek zöldessárga-gyöngyház színű, jó geometriájú, külön pálcával merevített első villával rendelkező gépek voltak. E mellé szereztek be később két hófehér Cinelli pályatandemet, ennek a tételnek egyik tagja csodálható meg ebben a cikkben.
A géppel kapcsolatosan két történet kering közszájon. Az egyik, hogy annak idején egy a gyárban dolgozó akkor még ifjú vázépítő vizsgamunkája volt ez a váz. Arról nem szól a fáma, hogy a fiatalember hogyan vizsgázott vele végül, mindenesetre a középrész elég alacsonyra sikeredett.
Talán éppen ennek a folyománya a másik történet, amely egy kellemetlen bukás emlékét őrzi, és a szájhagyomány szerint a Cinellik egyikével mutattak be a Millin. A szereplők tekintetében az egyes források eltérően nyilatkoznak, abban viszont mindenki egyetért, hogy a cementsimítással nem rendelkező régi betonteknő kanyarjából nagy sebességgel lecsúszó páros nyomában nem 6 cm széles és nem a szegéllyel párhuzamos piros vonal keletkezett az akkor még igencsak érdes betonfelületen.
AGYAGÁSI VIDOR (1860-1928)2013.07.17. 22:04, yoleeka
A következő cikket a veterankerekpar.hu facebook-os oldalára tette fel egyik olvasónk. Az írás még 2011-ben jelent meg a szabadsag.ro oldalán. Ezt szeretném most Veletek is megosztani.
Most kezdődő sorozatunkat Turcsányi István magyarországi olvasónk jóvoltából bocsátjuk olvasóink rendelkezésére. Turcsányi István eljuttatta szerkesztőségünknek dédnagyapja, Agyagási Vidor leírását egy kerékpárútról, amelynek hangulatát egyedivé teszi korabelisége és választékossága. A szöveghez korabeli fényképfelvételeket is közlünk, szintén a dédunoka jóvoltából. A szerzőről Turcsányi István a következőket írja:
„Agyagási Vidor (1860 – 1928) polgári iskolai tanár Marosvásárhelyen lakott, édesapja Mezőbándon, nagyapja Somosdon volt református lelkész. Négyen voltak testvérek, és ő volt a legkisebb. Felesége Tomasits Vilma, gyermeke nagyapám, Agyagási Károly Marosszentkirályon volt tanító, sajnos 1918-ban a spanyolnátha járvány idején elhunyt. Róla, és vele együtt dédnagyapámról nagymama, Petelei Juliska és édesanyám, Agyagási Julianna családi estéken történő elbeszéléseiből hallottunk. Elmondásuk szerint dédnagyapánk igen sportos és vidám ember volt, és Marosvásárhelyen sokakat tanított meg úszni, ezek között volt Édesanyám is. Anyu szerint a testmozgás, úszás az alapműveltség része, és ezt nagyapjától tanulta.
Az írástöredék nagymama birtokában volt, és azt gyermekkorunkban többször megmutatta nekünk, de akkor mi ezt nem igazán méltányoltuk. A Petelei István életéről, emléktárgyairól és írásairól szóló történetek, mesék elhomályosították szemünkben dédnagyapánk munkáját (hagyatékát).
Dédnagyapánk tagja volt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, és a Méhész Egyesületnek, valamint a Hegymászó Egyletnek, de kedvenc időtöltése a kerékpározás és az úszás volt. Valószínű, hogy bátyja, dr Agyagási Károly orvos, szép- és szakíró példája is ösztönözhette az írásra, és egyébként is nagy hatással lehetett Rá.
Nagyszüleim Szovátán, 1909-ben ismerkedtek össze és jegyezték el egymást. Nagymama 1920-ban újra férjhez ment, és kijöttek Magyarországra.”
Még 1889 nyarán elhatároztuk Jenő és Béla barátommal, hogy be fogjuk utazni drága kis hazarészünket – a Magyar Schweicz-ot, megnézzük nevezetesebb fürdőinket, Borszéket, Tusnádot, Előpatakot, felkeressük a Marost és Óltot, e két szép ikret bölcsőjükben anyjok, a büszke csendes Tarkő kebelén. Megmásszuk az öreg Czenket, hadd gurítunk le róla a múlt kór emléknek utolsó kövét is, ne legyen ami keserves napokra emlékeztesse a magyart! Felkeressük Brassót, Fogarast, Nagy-Szebent, Szász-Sebest, e czifra nemzetiségű viszonyok közt élő városait Erdélynek. Megtekintjük Gyula-fehérvár fehérvárát, Maros-Újvár sóbányáját stb. stb.
BESZÁMOLÓ - 5. DUNAKANYAR TÚRA2013.07.14. 08:29, yoleeka
Túl vagyunk a ötödik, jubileumi Dunakanyar Túrán! Az idei évben, szakítva a hagyományokkal a folyó túlpartján tettük meg a már szokásos 50 km-es veteránkerékpáros kirándulásunkat. Vácról indulva Zebegény volt a célállomás. A gyülekező helyszíne a Váci Ligeti Stadion előtti parkoló volt, ide kellett megérkezni a részvevőknek.
Sajnos a tavalyi évhez képest kevesebben vettek részt a túrán. Volt akit a munkája szólított el, és olyanok akiket a technika ördöge tréfált meg és vissza kellett fordulniuk.
Kisebb késéssel de annál nagyobb lendülettel a gyönyörű napsütésben neki vágtunk túránknak! Először elkerekeztünk a Március 15.-e térre, Vác főterére ahol elkészültek a csoportképek, utána körbetekerve a tér egy részét lecsorogtunk a Duna partján húzódó kerékpáros útra. A két héttel korábbi, előzetes útvonal bejárás alkalmával még víz alatt lévő szakaszt most már könnyedén lehetett teljesíteni, hiszen a folyó vissza húzódott medrébe.
A belvárosi részt elhagyva a Vácról kifelé vezető kerékpár út első néhány kilométere szépen lassan emelkedett, volt ahol jobban és volt ahol kevésbé. Az egyik húzósabb kaptatón felfelé megtörtént az első technikai probléma. Az egyik öreg kerékpárnak letört a jobb oldali pedálja. A kezdeti tanácstalanság után rögtön jött a megoldás! Volt aki több kerékpárt is hozott magával, így volt "ideiglenes" cserealkatrész. A hibát orvosolva máris folytatódhatott a túra.
A KERÉKPÁR, ÍGY LÁTTÁK A DOLGOKAT 1914 TAVASZÁN...2013.07.09. 22:09, yoleeka
Mikor az utcán sétálva, elrobog mellettünk nehéz munkát jelentő taposással egy kerékpáros, oda se vetjük pillantásunkat, ha csak azért nem, hogy el ne gázoljon vagy ránk ne fröccsenjen a gummikerék által fölborzolt sár. Ma már föl sem tünik az embereknek az a kerékpár, amely pedig a hanyatló XIX. század legnagyszerübb találmányainak egyike volt.
A mult század nyolcvanas éveiben a kerékpár a csudák számába ment, s az akkori formáját igen élénken képzelhetik el olvasóink, ha egymás mellé képzelnek egy nagy O betüt, s e mellé egy igen-igen pici o-t. Két kerék, amelyik ugy viszonylott egymáshoz, mint 1:6-hoz. A nagy kerék tetején volt az ülés és a kormány, a kis kerék hátul csak arra szolgált, hogy a kormányvilla támaszt nyerjen.
A kerekeken tömör gummi abroncs volt, s ezen a gépen ülve a csaknem életveszélyes haladás mellett az elérhető sebesség nem volt óránként husz kilométernél több. Mi még ültünk ilyen kerékpáron, sőt mint versenysportot üztünk is. Szinte bomba volt a kilencvenes évek elején az angol safety (széfty = biztonsági) gépek elterjedése.
Ez az első kereket lényegesen kisebbitette, a hátsót lényegesen megnagyobbitotta, ugy hogy a két kerék csaknem egyforma lett. Ezzel a géppel, amelyeket a pajkos pesti nyelv Dávidnak nevezett el, egyszerre leverték a Góliátnak elnevezett magas kerékpárokat. A sebességkülönbség olyan nagy volt, hogy már a sportban is külön magas kerékpárversenyeket kellett kiirni. A kerék-méretek mellet a lényeges különbség az áttétel volt.
A magas kerékpárokat közvetlenül a kerékagyra alkalmazott pedállal hajtották, az alacsony gépeket ellenben ugy, hogy a két kerék közötti ürben helyeztek el egy fogaskereket, amelyről hátrafelé lánckarika fogott át egy kisebb fogaskereket, amely viszont a hátsó kerék csapágyán nyert elhelyezést.
|