2013.07.17. 22:04, yoleeka
A következő cikket a veterankerekpar.hu facebook-os oldalára tette fel egyik olvasónk. Az írás még 2011-ben jelent meg a szabadsag.ro oldalán. Ezt szeretném most Veletek is megosztani.
Most kezdődő sorozatunkat Turcsányi István magyarországi olvasónk jóvoltából bocsátjuk olvasóink rendelkezésére. Turcsányi István eljuttatta szerkesztőségünknek dédnagyapja, Agyagási Vidor leírását egy kerékpárútról, amelynek hangulatát egyedivé teszi korabelisége és választékossága. A szöveghez korabeli fényképfelvételeket is közlünk, szintén a dédunoka jóvoltából. A szerzőről Turcsányi István a következőket írja:
„Agyagási Vidor (1860 – 1928) polgári iskolai tanár Marosvásárhelyen lakott, édesapja Mezőbándon, nagyapja Somosdon volt református lelkész. Négyen voltak testvérek, és ő volt a legkisebb. Felesége Tomasits Vilma, gyermeke nagyapám, Agyagási Károly Marosszentkirályon volt tanító, sajnos 1918-ban a spanyolnátha járvány idején elhunyt. Róla, és vele együtt dédnagyapámról nagymama, Petelei Juliska és édesanyám, Agyagási Julianna családi estéken történő elbeszéléseiből hallottunk. Elmondásuk szerint dédnagyapánk igen sportos és vidám ember volt, és Marosvásárhelyen sokakat tanított meg úszni, ezek között volt Édesanyám is. Anyu szerint a testmozgás, úszás az alapműveltség része, és ezt nagyapjától tanulta.
Az írástöredék nagymama birtokában volt, és azt gyermekkorunkban többször megmutatta nekünk, de akkor mi ezt nem igazán méltányoltuk. A Petelei István életéről, emléktárgyairól és írásairól szóló történetek, mesék elhomályosították szemünkben dédnagyapánk munkáját (hagyatékát).
Dédnagyapánk tagja volt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, és a Méhész Egyesületnek, valamint a Hegymászó Egyletnek, de kedvenc időtöltése a kerékpározás és az úszás volt. Valószínű, hogy bátyja, dr Agyagási Károly orvos, szép- és szakíró példája is ösztönözhette az írásra, és egyébként is nagy hatással lehetett Rá.
Nagyszüleim Szovátán, 1909-ben ismerkedtek össze és jegyezték el egymást. Nagymama 1920-ban újra férjhez ment, és kijöttek Magyarországra.”
Még 1889 nyarán elhatároztuk Jenő és Béla barátommal, hogy be fogjuk utazni drága kis hazarészünket – a Magyar Schweicz-ot, megnézzük nevezetesebb fürdőinket, Borszéket, Tusnádot, Előpatakot, felkeressük a Marost és Óltot, e két szép ikret bölcsőjükben anyjok, a büszke csendes Tarkő kebelén. Megmásszuk az öreg Czenket, hadd gurítunk le róla a múlt kór emléknek utolsó kövét is, ne legyen ami keserves napokra emlékeztesse a magyart! Felkeressük Brassót, Fogarast, Nagy-Szebent, Szász-Sebest, e czifra nemzetiségű viszonyok közt élő városait Erdélynek. Megtekintjük Gyula-fehérvár fehérvárát, Maros-Újvár sóbányáját stb. stb.
Ami akkor puszta tervezgetés volt, ma már megvalósult tény. Feledve 769 km utunknak minden fáradalma, s csak a legkellemesebb úti élmények zsibonganak emlékezetemben, a legfenségesebb tájképek vonulnak el lelki szemem előtt.
Úti társaim biztatására le akarom rajzolni ezen úti élményeinket barátaim, jó ismerőseim számára. Emlékébe fogok idézni szíves olvasóimnak némely történelmi jeleneteket – emlékeket, melyekkel oly bőven van tarkítva hazánknak minden vidéke.
Buzdítani akarom turistáinkat a szemlélődésre – elmélkedésre – útjaiknak leírására.
Híveket óhajtanék szerezni ennek a kedves, férfias sportnak,
vagy ha ezt nem érhetem el, legalább el szeretném oszlatni azon téves felfogást, hogy a kerékpározás csak léha idővesztegetés. Mert valljuk meg őszintén, hogy még ma is sokan annak tartják.
Pedig nem úgy van! Mert a kerékpárt, akár mint közlekedési, akár mint tornaeszközt tekintjük, egyaránt hasznos, s mint időtöltés páratlan.
Turista szempontból ítélve meg a kerékpárt mint közlekedési eszközt, bátran párhuzamba tehetjük a vasúttal. Sebessége csak felényi ugyan, de a szemlélődésnek tág teret nyújt, s ameddig a szemhatár terjed, gyönyörködhetik a lélek egész vidéken, ott áll meg, ahol éppen tetszik, alaposan megfigyelhet minden tájat, minden dolgot. Igaz, hogy kényelmesebb dolog a gőzkocsi vánkosain végignyújtózkodni, s altopheus karjain ringatózva pár óra múlva utunk czéljánál ébredni fel, mint küzdve porral, széllel viharral, s nem a gőz erejével, hanem saját erőnkkel hajtva a kereket, tenni meg utunkat.
De hát nem éppen az ilyen akadályok legyőzésében nyilvánul a férfiasság? Csak az mondhatja magát edzett egészséges embernek, kinek még az ilyen akadályok is örömet szereznek. Egy borbély Philipovics Kaszás Vermes nem törődik porral, sárral, heggyel, széllel, ha útja van! Nyeregbe pattan s versenyt fütyöl a széllel, versenyt repül a villámmal! Mint tornaeszköz is kitűnő, mert hajtása igénybe veszi az összes izmokat. A láb és karok izmain kívül működésben vannak a váll izmai, a gerincz és rekesz izmok is. Tágult mellel szívja minden kerékpáros az ózondús levegőt, s tüdőnk ugyan csak égeti a levegő élőnyét. A gyors lélegzés és gyors mozgás elősegíti a gyorsabb vérkeringést, amelynek következménye a gyors emésztés, végeredménye a jó egészség.
Némelyek a kerékpározást veszélyesnek tartják
állítván, hogy könnyen feldűlhet a kerékpáros, kitörheti karját, összetörheti orrát stb. Rover féle géppel ez lehetetlen dolog. Magas gépen is csak azzal történhetik meg, aki nem előre vigyázó, türelmetlen vagy pedig túlságos merész. Ha bevárja minden kezdő – s nem is kell hozzá sok idő –, hogy a géppel tetszése szerint tudjon bánni, ha hegyen lemenve óvatos, előre vigyázó, ha versenyre rossz géppel és előkészület nélkül nem megy, ezen bajok nem fordulhatnak elő.
Nagyon ritkán lehet olvasni olyan szerencsétlenségről, melyet kerékpár okozott, míg a vasúti szerencsétlenségek úgyszólván minden napiak, a ló gyakran maga alá temeti lovasát, s felborult kocsi alul is akárhányszor nyomorékon kel ki az utazó. Sokan azért nem akarnak kerékpározni, mert a kerékpárt drágának tartják, s magam is ezt tartom legnagyobb oknak arra, hogy a kerékpározás nem terjed olyan gyorsan, mint megérdemelné. Lassan ezen baj is oszlani kezd, mert ma már nagyon kedvező fizetési feltételek mellett, 120-130 forintért elég jó gépet lehet venni. Igaz, hogy még ez is elég sok pénz, de aki belátja a kerékpározás hasznát, aki tudja, hogy milyen egészséges, élvezetes és mulatságos időtöltés ez, könnyen megtakaríthatja ezen összeget, más kevésbé hasznos költekezésekből.
Nem akarom említeni a kávéházakat, vendéglőket, kártyát stb., de bizon ezekre is sokat elfecsérel a mai fiatalság, nem tekintve a romlott egészségtelen levegőt, amely megölő betűje a jó egészségnek. Magyarország egyik kitűnő tanfelügyelőjétől halottam a következő nyilatkozatot: „ Minden hivatalnok, s olyan egyén, kinek foglalkozása miatt sokat kell szobai levegőben ülni, legokosabban tenné, ha szabad idejét kerékpározással töltené, mert csak ezen eszköz az egyedüli, ami ellensúlyozni tudja a sok ülés miatt mintegy elterjedő test, és a romlott levegő által ellanyhult tüdő megbetegedését”.
Kalapot emelhet minden kerékpározó nagyságos Sebesztha Károly kir. tanácsos és tanfelügyelő Úr előtt!
A művelt Angliában kerékpáron megy a pap filiáléjába,
az orvos betegeihez, a bíró comissióba, azon jár a kereskedelmi ügynök, posta és távírókihordó stb., a kerékpározási kezdő tekintélyes lordnak egy cseppet se derogál, ha véletlenül meg találja ölelni Albion puha földjét. Anglia utjain kerékpárt is annyit lehet látni mint kocsit, s olyan egylete is van, amelyiknek 15 ezer tagja van. Vajon mikor lesz ez így nálunk? 10 vagy 100 év múlva? Én is sokat köszönhetek Drais Károly Frigyes bárónak, ki a kerékpárt feltalálta. Neki köszönhetem, hogy Erdélynek úgy szólva minden pontját ismerem, s hogy öt év előtti gyakran előforduló betegeskedésemből kigyógyultam, s még azt is hogy ezt az útleírást készíthettem.
De vajon lesz e köszönet az utóbbiban? Vajon nem dobtad-e már eddig is félre türelmed olvasván kissé hosszúra nyúlt bevezetésem miatt?
Azonnal indulunk, csak még arra kérlek szíves olvasó, hogy ha nem vagy kerékpározó, s alul vagy a 6X-en, csapj fel mentül hamarább! Ha az vagy, esetleg az lész, cselekedj úgy mint mi. Keresd fel szabad idődben szép hazánk nevezetesebb pontjait. Gyönyörködj a fenséges vidékeinkben, csodáld meg a természet nagyszerű remekeit. Állj meg történelmi emlékeink előtt, s gondolj azokra a még letűnt fényes csillagokra, kik ezeket az emlékezet oltárává szentelék. Ismerd meg népünket, s drága kis hazánkat, melynek minden kövét, minden szem porát honfi vér öntözé, melynek minden cseppje édes hazám naggyá, boldoggá tevéséért ömlött. Úti élményeidet írd le, – tedd maradandóvá emlékeidet -, hogy gyermekeid merítsenek belőle örömet, lelkesedést.
Kötelességemnek tartom e helyen megemlíteni, hogy könyvecském megírásához felhasználtam Gecser Béla barátom jegyzeteit, és a történelmi adatokat pedig Orbán Balázs „Székely föld leírása”, továbbá Kővári László „Erdély földe ritkaságai” és „Erdély építészeti emlékei” czímű kitűnő művek után közlöm.
Forrás: www.szabadsag.ro