„A magyar kerékpáros sportról szóló irodalom számarányát tekintve meglehetősen szerény helyet foglal el az egyéb sportágak kiadványainak számszerűségéhez viszonyítva. Még szorosabbra véve, ezen belül is az egy kéz ujjainak száma sem szükséges ahhoz, hogy a hazai kerékpáros tankönyvszerű kiadványokat sorra vehessük. Az „ősnyomtatványoknak” számító „termékek” hellyel-közzel az alapigazságokat tekintve használhatóak lennének ma is, ha vásárlásuk nem ütközne akadályba.”

A fenti sorok Borbély Tibortól származtak, és 1983-ben vetette papírra őket. Magyarán szerinte nem sok minden változott 1927 óta, amikor is Molnár Géza ugyanerről kesergett. A háttérben talán az lehet, hogy a kerékpáros technika olyan gyorsan fejlődik, hogy ötévente igény lenne egy új összefoglaló jellegű mű kiadására. A sport- és edzéstudomány is olyannyira, hogy ebben a témakörben akár legalább évtizedenként születhetne egy újabb, hazai viszonyokhoz illeszkedő magyar nyelvű mű… De lássuk most, hogy a rendszerváltás utáni termésből személy szerint mit tartok igazán értékesnek! Az előző rész koncepciója itt némileg változik: ebben a válogatásban már szerepelnek külföldi szerzők magyarra fordított munkái is.

(...)

A teljes cikk olvasása

„Külföldön könyvtárakra rúgó irodalma van az elméleti és gyakorlati kerékpársportnak. Nálunk egyetlen kísérlettől eltekintve, ily irányú modern munka nem látott napvilágot. Nincs könyv, mely a kerékpározás technikai részével foglalkozna, mely a hazai vonatkozások történelmét megírná, mely az elmúlt klasszikus versenyek és bajnokságok krónikása lenne. Pedig bőséges anyag kívánkozik megörökítésre, pedig múlhatatlan értékek mennek veszendőbe, midőn a felnövekvő, kerékpározást űző generáció magára utalva, útmutató és tanács nélkül marad.”

A fenti sorokat Molnár Géza vetette papírra 1927-ben. Aztán a kezdeti sopánkodást tett követte, és innentől kezdve egészen az ötvenes évek közepéig azon fáradozott, hogy a helyzet változzon. Gyakorlatilag mindent megírt, amit akkoriban kerékpáros technikai, sportágtörténeti, taktikai és sporttudományi tekintetben fontosnak tartott. Mindezt kiváló stílusban, sallangmentesen és lényegre törően.

(...)

A teljes cikk olvasása

A nagykőrösi kerékpárgyártó famíliáról, az előkerült dokumentumok hatására, pozitív értelemben újból kell fogalmazni a történetet. A jelenlegi ismeretek szerint Papp Sándor rézműves mester 1890-ben vette használtan (egyben a város) első velocipédjét. A megvadult lovaikat fékező emberek nem értették, hogy nem esik le onnan a magasból – valószínűleg az ördöggel cimborál, ettől kezdve „ördöngős Papp”- nak titulálták a mestert.

…vagy szakaszt nyert a „béketábor Tour de France-án”, avagy sárga trikós volt a Jugoszláv Körversenyen, az év kerékpáros sportolója 1964-ben és 65-ben, aki amatőrként többször hajtott egy mezőnyben minden idők legnagyobb versenyzőjével, Eddy Merckx-szel – és lehetne még halmozni a jelzőket…

Juszkó János kerékpáros karrierje két egykoron kiemelkedő fontosságú bringás fogalommal forrt össze: a Békeversennyel és a 100 kilométeres csapat időfutammal. Azóta sajnos már mindkettő a múlté, a BVSC egykori menőjétől ellenben megtudhatjuk, miről is szóltak ezek, illetve milyen volt a hatvanas-hetvenes évek hazai és nemzetközi kerékpársportja.

Rendhagyó módon nem a sportkarrier kezdetének taglalásával, hanem egy eredménylistával kezdünk. Az 1964-es Tokiói olimpia mezőnyversenyének végeredményei hevernek az asztalon. Meg egy idézet a BVSC évkönyvéből: „Ma már legendaszámba megy, hogy ő volt az egyetlen magyar, aki az országutak akkori királyát a belga Eddy Merckx-et is legyőzte”. A győzelem stimmel, a legyőzött ász azonban – mint kiderült – a nem kevésbé neves Felice Gimondi volt.

(...)

A teljes cikk olvasása

Magyarországon a kerékpár elterjedése és gyártása a fejlett, iparosodott államokhoz viszonyítva, későn kezdődött. Megjelenési nyomaival a múlt század 60-as éveinek végén találkozhatunk. Bizonyíték erre egy karikatúra, melyet Klic Károly rajzolt, és 1869-ben jelent meg egyik korabeli lapunk hasábjain.