Magyar Velociped Barátok Köre2012.02.11. 14:31, Írta: Magyar Velociped
"A Magyar Velociped Barátok köre olyan emberekből tevődik össze, akiket a Velociped különös megjelenése már az első látásra rabul ejtett, amely nem csak az első kerék óriási méretében rejlik, hanem az örökhajtásos kerékpározásban, a fel- és leszállásban, továbbá a korabeli technológiai innovációk kivitelezésében, mint a hullámos kormányív, karbidlámpa, állítható hajtókar, nyeregülés, tömörgumi, első lassító- és hátsó taposófékben valósul meg. Ahhoz, hogy ennek az 1870-es, 80-as évekbeli kerékpárnak hangulatát megértsük, csak a magabiztos tekerés, azaz a többórás gyakorlati kerékpározás árán juthatunk el. Tagjaink lehetőségüknek megfelelően vagy a csehországi Mesicek-től szerezték be a nagykerekűjüket, ahol ma is manufaktúrában, kizárólagos méretvétel (magasságtól függően) alapján személyre szabva készülnek a kerékpárok, vagy házilagos előállítással jutottak hozzá, ami nem kis kihívást jelentett. A velociped baráti kör tagjai függetlenül egymástól ismerték meg a nagykerekűt, majd a különböző nyilvános rendezvények eseményei alatt alakítottak ki jó kapcsolatokat, amelynek emlékeit ezen a honlapon szeretnénk megosztani."
www.velociped.hupont.hu
A futógéptől a biztonsági kerékpárig2012.02.11. 13:19, Írta: HBalage - RevoMag
"A kerékpáros technikatörténészek többsége ma már egyetért abban, hogy a mai kerékpár közvetlen ősének gyökereit Karlsruhéban kell keresnünk. Ebben a városban született és kezdte meg munkálkodását a nemesi családból származó Karl Drais (1785-1851). Korán megmutatkozó konstruktőri tehetsége ellenére atyja nyomására katonatisztnek áll, de ezt a hivatást hamar elhagyja, hogy 1805-től már kizárólag mérnöki tanulmányainak szentelje az életét. Többek között húsvágó gépet fejleszt ki, valamint az írógép problematikáján töri a fejét. Mivel Németországban nem sok támogatóra talál, ezért Nagy Péter cár udvarába szegődik. Az itt töltött hat év munkálkodásának eredménye az a futógép, amelyet 1813-ban mutat be. A találmány mérföldkő jellege abban rejlik, hogy a korábbi próbálkozásokkal ellentétben szakít a három- avagy négykerekű konstrukcióval, és két kerékben gondolkozik."
A teljes cikk a RevoMag oldalán olvasható.
Hasonló cikkek:
Leonardo és a biztonsági kerékpár, no meg a velocipéd esete a porfelhőlovagokkal...
Az örökhajtóstól a harminc fokozatig
Krisz Ferenc, Kerékpározás 1930 - Kerékpáráros-különpróba részletes feldolgozása2012.02.09. 20:09, Írta: Krisz Ferenc, yoleeka
A veterán kerékpárokat kedvelők között biztosan sokan vannak akik olvasták már Krisz Ferenc 1930-ban kiadott könyvét. Ha mégsem, akkor ezt online megtehetik a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) oldalán. A mű nagyfokú részletességgel mutatja be a kerékpározással kapcsolatos teendőket, mint például hogyan kerékpározzunk vagy miként ápoljuk kerékpárunkat. Mit kell tudni a közlekedés rendjéről és, hogy milyen fő részei vannak gépünknek.
"A kerékpározás elsajátítása elemi fokon, mondhatjuk, elég könnyű mesterség. Komoly, minden körülmények között a nyeregben maradó kerékpárost csak az idő, illetve a kitartó és tervszerű gyakorlat nevel. A kerékpározás elsajátításánál a legnehezebb munka az elhatározás, hogy felüljünk erre a kezdőnek oly bizonytalan jószágra.
Kétségtelen, hogy ügyes, türelmes oktatóval a tanulás könnyebb. De ha minden kötél szakad, megy a tanulás egyedül is.
Mindkét esetben a tanulás azzal kezdődik, hogy valamelyik jólelkű ismerősünk gépét megszerezzük a nemes célra. Sohase tanuljunk kölcsönvett új gépen, csak a sajátunkon. A tanuló ugyanis a tapasztalás szerint sohasem szokott kezdetben úgy bukni, hogy neki magának legyen baja. Ellenben annál több villát görbít, tör stb. Az ilyen áldozati gépről mindenesetre távolítsuk el a lámpát és a többi törékeny csecsebecsét. Nagyon fontos, hogy a tanulógép fékei rendben legyenek és a kormányát jól húzzuk meg. Tanulásra feltétlenül legalkalmasabb az ú. n. "fix" gép, rangsorban utána a közönséges szabadonfutó következik és legkevésbbé alkalmas a kontrafékes. Ha nincs más, mint kontrafékes, akkor feltétlenül ügyeljünk arra, hogy a kontra ne legyen "élesen" beállítva, vagyis ne fogjon hirtelen."
2000 km kerékpáron, Moró Ferenc útinaplójából2012.02.08. 21:09, Írta: Moró Ferenc - Moró Tamás
Ez az oldal egy 1931-es Nógrádverőce - München - Nógrádverőce kerékpártúra történetét meséli el.
Milyen volt akkoriban kerékpáron megtenni 2000 km-t? Hány defekttel lehetett megúszni egy átlagos napot? Kikkel lehetett találkozni, milyen érdekességeket látott a túrázó útközben és hány magyarba botlott az ember akkoriban? Mindez kiderül nagyapám, Moró Ferenc (a képen jobb oldalon) útinaplójából.
"Legyen látó szemed!
Lásd meg a természet csodáit – Isten erejét és szépségét;
Lásd meg az emberekben – a faji, szokásbeli különbségek mellett is a testvért;
Lásd meg a művészet nagy alkotásait – a hit és munka diadalát;
És önmagadban lásd meg egész utad alatt a tanítójelölt cserkészt, aki lelkét telíti nemes, szép élményekkel, hogy tudjon gazdagítani majd másokat."
Esztergom, 1931. június 15.
Utazni! Látni! Tanulni! Egy időre nem látni mást, mint az élet felszínét, nem törődni a bajokkal, csak élvezni azt a sok szépet, amit ilyenkor látunk. Minden nap, minden pillanat egy lap az élet képeskönyvéből. Ezt a képet úgy magyarázni, ahogy én gondolom, ahogy nekem tetszik. Felkészültem a nagy útra. Szomjasan várom mit ad ez az út.
Köszönet Moró Ferencnek a csodálatos útinaplóért, valamint Moró Tamásnak és Moró Ferencnek akik felelevenítették emlékét.
Régi idők bicaja.: hogyan lesz az ember fertőzött?2012.02.05. 18:12, Írta: HBalage - RevoMag, yoleeka
"Kiderül, hogyan indíthat el lavinát egy egyszerű váltókar. Továbbá bizonyságot nyer, hogy a múltnak kútja mélységesen mély, valamint, hogy egy fanatikus kerékpáros sosem megy haza gyalog…
Egész pontosan 2003-ban kezdtem el a kerékpárok témakörében cikkeket írni. Első irományaim technikatörténeti jellegűek voltak, ezek sorában a második pont egy retro bringaépítésről szólt. Olvasóként mindig is kedveltem az épített bringákról szóló cikkeket, legyen szó akár az MBAH korszakban Dave saját bringájáról vagy az utódlapnál a kezdetben zOrg által szerkesztett RetroBike sorozatról. Az én cikkem eredetileg „Gritzner Story” címen jelent meg, és ezzel a felvezetéssel indult:
Minden azzal a Super Record váltókarral kezdődött. Ültem Z. leginkább alkatrészraktárra emlékeztető szobájában, kezemben az újszerű állapotú Campagnolo karral és azon morfondíroztam, hogy a fékváltókarok korában ugyan mit is lehet kezdeni egy frikciós harmincéves darabbal. Gondolataimat Z. kijelentése zavarta meg, melyben kifejtette, hogyan készít majd kulcstartót belőle, abban az esetben, ha nem tartok rá igényt. Meggyőzött. Rövid alkudozás után a karral a zsebemben és egy húszéves Concor nyereggel a kezemben távoztam. Fogalmam sem volt, mit fogok kezdeni velük, azt meg pláne nem sejtettem, milyen lavinát fog elindítani ez a jelentéktelennek tűnő eset."
Ezzel a bevezetővel indult el a RevoMag online kerékpáros magazin Retro kerékpárokat bemutató cikksorozata. A Retro rovatban a Balázstól már korábban megszokott, tartalmas írásokat olvashatja a látogató.
|