Elérkezett 2014. június 25.-e, az indulás napja, Siklósi Jani barátommal négy bringa társaságában nekivágtunk az útnak. Kb fél tizenkettőre le is értünk, rögtön elindultunk felfedező útra, Papp Zoltánt kerestük, hogy segítsünk neki a kialításban. Az iskolában megtaláltuk a regisztráció helyszínét, nagyon örültek nekünk, és kedvesen kinyitották a kiállítás helyszínét. Fővárosi embernek szokatlan volt ez az őszinte kedvesség és segítőkészség. Sajnos a Gödöny kerékpárom nem volt menetkész, ezért Jánossal gyorsan nekiláttunk a szerelésnek, mivel kellőképpen tróger voltam, rögtön egy elsőre megoldhatatlannak tűnő problémába ütköztünk. Ekkor ismét kiderült számomra, hogy nem Budapesten vagyok, itt vadidegen embereknek természetes, hogy segítenek, ennek köszönhetően elkészült a bringa. Ekkor kezdtünk neki a kiállításnak Papp Zoltán elképzelései alapján, már-már úgy nézett ki, hogy nem fogjuk időben befejezni, de kis létszámú, ám lelkes csapat pontban befejezte a munkát.

16 órakor megnyitották a kiállítást, rengeteg érdeklődő volt, jó volt nézni a sok csodálkozó, érdeklődő embert.

A megnyitó után Janival elmentünk regisztrálni, majd visszafelé jövetben találkoztunk Hidvégi Jánossal, aki elhozta a frissen elkészült Macmillan replikáját. Mindenki nagy örömére mindketten mentek egy-két kört.

Ezután kocsival még gyorsan bejártuk a pályát, mert János nagyon kíváncsi volt a terepviszonyokra. A pálya hossza oda-vissza 20 km volt, kb. 5 km-re egymástól voltak a pecsételő pontok.

2014. június 26.

Korán keltek a versenyzők, és készítették fel magukat illetve a régi kerékpárjaikat, velocipédjeiket a versenyre. Nekem még be kellett mennem a kiállításra a bringáért, Halápi Sándor segítségével vettem ki a többi közül.

A rajt reggel 6 órakor volt, jómagam a 100 mérföldes versenyre neveztem, ez nagy bátorság volt tőlem (mondjuk ki inkább hülyeség), mert idén addig csak 90-100 km-t tekertem összesen.

Az összes versenyző rendben elindult, az elején kimondottan jól ment a tekerés, csak a Jánostól kapott mini kesztyű szorította a kezemet, amit kb 25 km-nél az első frissítő/pecsételő ponton hagytam, inkább puszta kézzel fogtam a bandázsolás nélküli kormányt.

Nagyon kedves csinos hölgyek voltak a pecsételő pontokon, és töménytelen mennyiségű gyümölcs, édesség, üdítő, ásványvíz. A legtöbb versenyzőhöz hasonlóan én is a banánt részesítettem előnyben, némi ásványvíz és szőlőcukor mellett. (Na az biztos, az idén nem eszek több banánt!)

A 3 körben már nagyon megnyúlt az „új” láncom, és nem tudtam erővel megindítani, csak finoman lendületben tudtam tekerni, a rajt/cél ponton szóltam Fodor Zolinak, hogy próbáljon szerezni egy láncbontót. A következő odaérkezésemkor már a láncbontóval várt, és ha nem is Forma-1-es gyorsasággal, de megszereltük.

100 km megtétele után már minden bajom volt, a derekam és a kezem is görcsöt kapott – érdekes a lábam teljesen jól bírta – az általam helytelenül beállított üléspozíció miatt. Ezt is menet közben orvosoltam, de már későn.

Közben figyeltem a többi versenyzőt, az egyik német fiatal velocipédes nagyot bukott, de befejezte kölcsön biciklivel, illetve velo-val. Egy igazi „örült”, és a hölgyek nagy kedvence volt. A másik befutó egy francia velocipédes versenyző. Kedves szituáció volt, mikor egy 30 év körüli hölgy a pálya végén lévő pecsételő pontnál gyermeki hisztivel mondta, a fiatal angolul jól tudó fiúnak, hogy magyarázza el neki, hogy szeretne vele egy fényképet.

120 km-t tehettem meg, és már tényleg minden bajom volt, mikor szemben egy tandem kerékpáron két gyönyörű szőke hölgyet, pillantottam meg egyforma korhű ruhában, hát nem rejtettem véka alá tetszésemet, hátuk mögött egy halászkalapos úr tekert, aki jót derült azon, hogy 3 hüvelyket esett az állam. Azt hittem ikrek, távolról menet közben nagyon egyformák voltak, amihez az egyforma ruhák még rátettek. A rajt/cél pontnál összetalálkoztam velük, ekkor láttam, hogy anya és lánya. Kérdeztem készíthetek-e egy fényképet.

A 160 km-t megközelítőleg 9 óra 44 perc alatt teljesítettem, de nagyon örültem, hogy megcsináltam. Ebből is látszik, hogy a kerékpárt bő nyolcvan évvel ezelőtt egy mester megépítette, hogy még egy emberöltő után is, egy olyan link tróger, mint én is végigteker egy ilyen nívós versenyt. Természetesen örökhajtósként használtam, ami miatt még érdekesebb volt.

Nagyon jó kis tekerés volt, egy ilyen rendezvényt szerintem Budapesten nem is lehetne megszervezni, mert ennyi segítőt senki sem találna. Fiatal lányok és fiúk csapatokban segítettek, bármilyen feladat is merült fel. A záró felvonuláson többen is csatlakoztak hozzánk, korhű szerelésben. Köszönet Nekik, hogy szabadidejüket arra áldozták, hogy a világ különböző pontjáról érkező, számukra idegen embereknek szervezzenek egy ilyen jó hangulatú rendezvényt.

Aki nem tudott, vagy nem akart eljönni az tényleg sajnálhatja, azt gondolom legtöbbünk számára még egy ilyen lehetőség nem lesz. A külföldi gyűjtök, sok tekintetben jóval előttünk járnak, anyagilag nem tudjuk felvenni velük a versenyt, pl. volt a börzén néhány gyönyörű sárgaréz csengő 150 Euro-t kértek értük. Másnap a francia velocipédes srác gépén már ott virított.

De egy kicsit kitekintettünk a nagyvilág veterán kerékpárosaira, és jönnek majd nemsokára Németországba, az nincs olyan messze. Egy kis szerencsével …

További képek a rendezvényről