Csepeli báró Weiss Manfréd (Pest, 1857. április 11.–Budapest, 1922. december 25.) nagyiparos, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója.

Nagyapja, Baruch Weiss, a falusi pipakészítő kisiparos feltehetően Csehországból érkezett hazánkba, de gyermekei a családot hamarosan ismertté tették Magyarországon. Az apa, Weiss B. Adolf 1807-ben született és hatgyerekes családot nevelt fel. A család legkisebb tagjaként látott napvilágot Manfréd.

Kép: Weiss Manfréd, Magyarország nagyiparosa

Weiss Manfréd 1857. április 11-én született Pesten. A kereskedelmi akadémia elvégzése után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru nagykereskedésben töltötte inaséveit. A négy inasév után a kereskedőház cégvezetője lett, s csak apja egyre súlyosbodó betegsége miatt tért haza 1877-ben.

Miután apja még ugyanazon évben meghalt, Manfréd bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe kapcsolódott be. Berthold ugyanis közben már sikeresen üzletelt, a terménykereskedésben önállósult, szépen gyarapítva a család vagyonát. A budai Királyi Gőzmalom alapító részvényesei közé is feliratkozott. A két fivér most összefogott és engedélyt kért „szelencében eltartható” húskonzervek készítésére. Az 1882. december 28-án kapott engedély alapján alakult meg Weiss Berthold és Manfréd „Első Magyar Conserv Gyár”-a, a Lövölde téren.

A testvérek a konzervüzemet fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol főleg a hadsereg megrendelésére gyártották a Globushúskészítményeket, az idénymunka szabad kapacitását pedig gyalogsági töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át. Később, a nagyobb konzervigényre való tekintettel, a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártását is programba vették, ami által már a vasipari tevékenységre is áttértek.

A két testvér vagyonát házasság útján is növelte. Berthold egyik ausztriai üzletfelének lányát vette feleségül, jelentős vagyonnal, Manfréd pedig, miután feleségül vette 1884-ben Albert von Wahl vasúti vezérigazgató Alice nevű lányát, kapcsolatait szélesítette. A vagyonosodás új gyárak alapítását tette lehetővé, a Weiss-ek közreműködésével létrejött Vácott, Iglón, és Selmecbányán az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt. Legnagyobb hasznot azonban a hadi rendelések hozták, az erzsébetfalvi telepen a rendszeresített húsáruk készítése mellett túlsúlyba került a töltényhüvelyek és golyók gyártása. A Weiss testvérek a hadseregnek egyre többféle árut szállítottak.

Egy váratlan esemény azonban fordulatot hozott a vállalkozás életében. 1890-ben tölténygyártás közben a húsáru üzemben súlyos baleset történt, robbanás volt az üzem területén. Ettől kezdve a hatóság nem engedélyezte tovább a konzervgyárban a töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését. Ez kényszeríttette a tulajdonosokat arra, hogy a gyárat egy lakatlan területre helyezzék át, amely azonban a konzervgyártól se legyen távol. Így esett a választás Csepelre. Gyárukat 1892-ben költöztették át a szigetre. Amikor a Weiss testvérek Csepelen megvetették lábukat, már jelentős tőkeerőre támaszkodhattak, és a jövőre való kilátásaik is kitűnőek voltak. Már beépültek több bankba és vállalatba, több kedvezmény formájában is élvezték a kormány támogatását, jó kapcsolatokat építettek ki a külfölddel, különösen pedig a hadsereggel. Üzleti kapcsolataik révén bekerülhettek az ország és a Monarchia legfelsőbb köreibe.

Amikor a két Weiss-testvér megalapította, és üzembe helyezte a gyárat, Csepel még álmos falu volt, paraszti jellege csak akkor kezdett rohamosan megváltozni, amikor felépült Weiss Manfréd első üzeme a sziget északi részén. A sziget mezőgazdasági munkásai örömmel vállaltak munkát az előnyös munkafeltételeket biztosító iparban.

Berthold és öccse Manfréd 1892. december 12-én vette bérbe Csepel községtől a homokos, ún. János-legelőt. Mintegy öt hold területen, kis favázas épületekben indult meg a termelés, kb. 30-40 férfi és 100-110 nő foglalkoztatásával. 1893. január 12-én kapták meg a vállalkozók az engedélyt ipartelep létesítésére. Üzemük rohamosan fejlődött, ezért az addig csak bérelt területet 1896-ban megvásárolták. Ekkor már 20 épület állt a területen és kb. 400 munkás foglalkozott a töltényhüvelyek felújításával és szerelésével. Jelentős fordulatnak kell tekinteni, hogy 1896-ban Berthold kivált a cégtől, bejutott a parlamentbe, és a Textilgyárak Országos Egyesületének elnöke lett. A gyárat így 1896 végétől Weiss Manfréd egyedül vezette.

1896-1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött. A családi-katonai kapcsolatok, a biztosnak látszó felvevő piac elősegítették a gyár rohamos fejlődését. Ugrásszerűen megnőtt a gyalogsági lőszer termelése, és egyértelmű lett, hogy a Weiss-gyár a közös hadsereg legjelentősebb magánszállítója, egyúttal a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő gyártelep.

Egymás után épültek az új csarnokai. 1896-ban a lőszergyártáshoz szükséges rezet már saját rézkohászati üzemében állítja elő, 1898-1899-ben létesült a kovácsműhely, az anyagvizsgáló, a víztorony, a kazánház és nagyon sok raktárépület.

1901-től kezdte Weiss Manfréd gyártani a tábori sütőkemencéket, mozgókonyhákat, főzőládákat és a hasonló katonai felszereléseket. 1904-től a csepeli gyár lett az anyavállalat, a kereskedelmi iroda is Csepelre került.

1907 őszére elkészült a fémcső- és fémrúdtelep, majd 1909 nyarán üzembe állt a járműgyár is. Az 1911-12-es évek újabb nagy fejlődést hoztak. A nagy mennyiségű acélfelhasználás saját acélbázis megteremtésére késztette a céget. Két martinkemencével felépült az Acélmű, mely naponta biztosította az acélt a tüzérségi lövedékek számára. Hengersorokat is állítottak fel az acél feldolgozására. A vasöntvény kereslet növekedése indokolta a Vasöntöde létesítését és ugyancsak még a háború előtt épült ki a Fémmű is, fémöntödéjével és fémfeldolgozó részlegével.

1913-ban megvásárolta a Károlyi-kastélyt Derekegyházán.

1914-ben kitört a világháború. Weiss Manfréd tudta, hogy számára most jött el az igazi nagy lehetőség, s mivel 1914 nyarán a gyár méreteivel már túlnőtt az egyéni vállalkozás lehetőségein, azt családi részvénytársasággá alakította át. A katonaság most már nemcsak ellátta rendeléseivel, de nyomást is gyakorolt rá a teljesítmény növelése érdekében. Weiss Manfréd bevezette ekkor a három műszakos munkarendet és berendezkedett a szerszámgépek gyártására is.

Újabb martinkemencével bővítette az Acélművet és 1916-ban felállította a nemesacélok gyártásához első elektrokemencéjét. A háború közepén érte el a csepeli gyár első csúcsforgalmát. Weiss Manfréd vagyona óriásira duzzadt, a Generál Biztosító 1917-ben közel 100 millió koronára becsülte a csepeli gyár értékét.

A háborút megelőző és a háborús években épülnek ki Csepel kulturális és szociális létesítményei, anyagvizsgáló laboratórium, tervezőiroda, tanoncműhely és kaszinó létesül. A gyárban segélyhelyet is állítanak fel. A gyárral együtt fejlődött a település, a gyár mellé csecsemőotthon épült. Közben elkészült az Erzsébetfalva-Csepel közötti helyi érdekű villamos, megépült a gyárba vezető iparvágány, Csepel község lakóinak száma pedig 1910-re megközelítette a 10 ezer főt.

A háború előtti és alatti években Weiss Manfréd is, gyára is számos elismerésben és kitüntetésben részesült. Weiss Manfréd 1905-től igazgatósági tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, egyik kezdeményezője, majd igazgatósági tagja a Gyáriparosok Országos Szövetségének (a GYOSZ-nak). Tagja az ún. „Ipartanácsnak” és beépült az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság Igazgatóságába is. Bekebelezi a kecskeméti konzervgyárat és belép néhány textilüzembe.

Weiss Manfréd 1896-ban kapott magyar nemességet „csepeli” előnévvel, 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a „Vaskoronarendet”, a nagymérvű hadfelszerelés érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként a „Ferenc József-rend” középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért pedig bárói rangot kapott.

1919-ben a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat. Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg, hisz gyára volt az élete. Mérget vett be, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően élte túl a mérgezést. A család, gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban a helyzet stabilizálódása után tért haza.

Weiss Manfréd 1922-ben bekövetkezett halála után vagyona nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt.

Forrás: wikipedia

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.