BÉKEVERSENY, VARSÓ-BERLIN-PRÁGA
2013.03.16. 09:08, yoleeka
A békeversenyt 1948-tól 1989-ig - mint a legjelentősebb és legnehezebben teljesíthető amatőr kerékpárosok számára rendezett szakaszversenyt - a keleti országok „Tour de France”-ja ként emlegették. (a Nemzetközi Kerékpársport Szövetség (UCI) egykori elnöke, Franzosen Achille Joinard nyilatkozata szerint) Manapság a verseny felértékelődött, többnyire profi csapatok vesznek rajta részt, a kerékpársport világszövetségének köszönhetően. A versenyt a 2006-tól a UCI európai túra keretei között rendezik meg, HC-2 kategóriának számít amely a második legmagasabb kategória.
1947-ben Karel Tocl a „Rude Pravo” cseh napilap újságírójában és a lengyel „Trybune Ludu” lap újságírójában fogalmazódott meg a kerékpárverseny ötlete. 1948 májusában ötletüket a „Tat” című havilapban tették közzé, ám mivel mindkét ország saját győztest akart ünnepelni ezért két futamot rendeztek. Május 1-5-ig Varsóból Prágába, május 1-9-ig Prágából Varsóba indult a verseny. Hamarosan „békeverseny”néven kezdték emlegetni , hivatalos szimbólumának Picasso fehér galambját választották. 1952-től a szervező országokhoz az egykori kelet-németország (DDR) is csatlakozott. Az ottani szervező a”Neues Deutschland” c. napilap volt.
Az 1968-as „prágai tavasz” leverése után 1969-ben Csehszlovákia kiszállt a verseny rendezéséből. Ebben az évben a békeverseny útvonala Varsóból kiindulva Berlinig tartott, egy szakasza azonban cseh területen vezetett át. Csehországban a tiltakozás ez ellen olyan mértékű volt, hogy azon az útszakaszon több helyen szegeket és rajzszegeket szórtak az útra. Sajnos, mint általában minden ilyen esetben azokra zúdult az elkeseredett csehek haragja akik teljességgel vétlenek voltak, a sportoló,kerékpározást kedvelő kisemberekre.
Ezekben az években a békeverseny teljességgel a keleti országok rangos sporteseménye volt, emberek milliói szegélyezték lelkesen az utakat ott ahol a versenyek zajlottak. Saját tapasztalatból tudjuk, - annak ellenére, hogy itt-ott hallani lehetett ezzel ellentétes állításokat is - hogy ezek az emberek saját akaratukból, saját örömükre szurkoltak a versenyzőknek nem kényszerítette őket senki erre. Aki nem jutott ki az utakra, utcákra az a rádión és televízión keresztül kísérte figyelemmel a versenyt. A hatvanas években a televíziókészülékek még ritkaságnak számítottak, így a versenyek követése ilyen módon a jószomszédi viszonyokat is ápolták.
A békeversenyen indulók a kezdetektől egészen 1989-ig csak a keleti országok amatőr kerékpárosai lehettek, nyugat európai országok nemzeti csapatot csak utánpótlás korú, a kerékpározást még nem professzionális szinten űző fiatalokból állíthattak.
[...]
A cikk teljes terjedelmében a stamp and bike oldalán olvasható